2013. január 21., hétfő

Most vesztettem el...?


  Tulajdonképpen nem tudom biztosan, amit a címben írtam. Ezzel mondjuk nem valószínű, hogy javítok a mondaton, de talán elvesztettem… a humoromat. Pedig már írtam volna blogot, de nem pattant elő semmi a száraz tényeken kívül. Azok pedig nem feltétlenül érdekesek mások számára, de mostmár mindegy, belekezdtem.
  Talán az ártatlanságomat, akarom mondani a fiatalságomat is vesztegetem, mert megint megtörtént ma délelőtt "AZ". Először a mekiben: kiscsaj áll a pultnál és sorban megy a "szia, mit adhatok, szia mit adhatok, szia mit adhatok?" Mire oda érek én… "Jó napot kívánok…" - mondja. Kértem a káros anyagot, mondja hogy kicsit várni kell, de "Addig TESSÉK kólát tölteni oldalt!" Épp csak a bácsit nem tette hozzá. Itt még jót nevettem, hogy okés, mekibe nem feltétlenül elvárás az intelligencia, hogy ha már nem tegeződünk, akkor van a magázódásnak egy normális formája is, nem csak a "tetszikezés".
(Nem, nem dejavu-tok van, Gyöngyi is írt már hasonló élményekről egyik post-jában :)) Nos, ma meló előtt elmentem nagymamámhoz, és előtte beugrottam az ottani kisboltba egy doboz tejért. Volt egy kosár előttem a kasszánál, de nem volt tulaja. Pénztáros leány (kb. 23-25 éves) mondja nekem: "Tessék jönni nyugodtan!" Bakker, már megint megtörtént :D Ráadásul a motoros cuccomban voltam. Bár sisak nem volt nálam, lehet hogy kukázónak nézett az esőgatyában… Kivételesen nem álltam meg és megkérdeztem, hogy ugye azért nem nézek ki nagyon öregnek? Tán nem kellett volna, mert válaszolta kicsit zavartan: "Á nem… csak… ööö… hozzám képest…" Talán nem kellett volna forszíroznom a dolgot :D :D :D Lehellóztam és elhúztam a motorral. Tulajdonképpen ma reggel belenéztem a tükörbe véletlenül (ráadásul a tegnap éjszakai NFL meccsek után) és lehet, hogy mégis igazuk van :D Még jó, hogy az arckönyvre is egy régi portrét raktam fel, amit ugyan volt aki a napiszar képeihez hasonlított (nem mondom meg ki… Tuzsi :D), de azért szerintem elmegy.
  Elmaradt a mai szikeparádé viszont. Nem kellett anyajegyet leadnom végül, mert az új bőrgyógyászom, aki főorvos, azt mondta felesleges. És nem azért mert már nekem mindegy, hanem mert nem veszélyes. Így elnézést azoktól, akik holmi véres történeteket vártak, és/vagy az egészségügyi helyzet vidám perceiről olvastak volna.
  Volt ugye a remek szilveszterünk Hernádon. Más volt, mint mikor a legközelebbi barátaimmal italozva, társasozva, halálra röhögjük magunkat a régi és új sztorikon, de így is roppant jól éreztük magunkat. Klassz volt a nagy társaság, az enni-innivaló és a kedves házigazdák mindkét helyen. Jól szórakoztam a kiváló csíki-csajok sztorijain. Bármikor, bárhol szívesen múlatjuk velük az időt :D Egyébként is kedvelem őket, de ezt már korábbi bejegyzésben említettem, nem ragozom, nehogy a fejükbe szálljon :P :D A barátok és haverok nagy részével persze csak fb üzenetekkel tudom tartani a kapcsolatot, viszont így aránylag napi szinten tudunk kommunikálni… ha akarják, ha nem. Azért szerencsére mostanság élőben is sűrű a program. Most volt itt nálunk pl. megint hugicám. Dorkával készítettek sok fotót, ahogy szoktak, párra még én is beültem közéjük, de mondjuk abban nem volt sok köszönet :-)) Következő hétvégéken is sorra lesznek találkozóim, mert az jó :D
  Múlt hétvégén elmentünk barátommal egy jó kis bowling meccsre. Kb. kiegyenlített volt a küzdelem, de őszintén szólva nagyon bénák voltunk. Meg se közelítettem a 196-os rekordomat, ahogy Fecó sem a 204-et. Aztán tartottunk kis szünetet, pontosabban hívott a természet, addig ő indított egy külön sorozatot gyakorlásként. Mire visszaértem a terem másik feléből, már az 5. gurításán volt túl, abból négy tarolással egymás után, és máris gurult az ötödik. Aztaaaaa, mondom ezt már tolja végig nyilván. Jött közben a segítő srác, hogy újraindítsa-e a pályákat. Nehogy!!! Tudjuk kezelni, ráadásul mindjárt pályacsúcs lesz… Végülis az nem lett, de 217 (!!!) pontot gurított barátom, ami iszonyatosan sok a repedezett golyókat és a 2-3 havontkénti bowlingozást tekintve. Örömködtünk épp, mikor jön az egyik pincérsrác, hogy akkor édes vagy száraz pezsgőt kérünk, mivel itt nem igazán szokás amatőröknek 200 pont fölé menni :-))) Mivel akkor már eléggé besöröztünk, így nem bontottunk pezsgőt, de kaptunk egy üveggel. Aztán természetesen mondtam Fecónak, hogy sajnos nem tudom elfogadni hivatalosan az eredményt, mivel meccsen kívül történt :D  Végül mégis beszámítottam… mégiscsak a szülinapját ünnepeltük.
  A téli szünetben, otthon elég jól éreztem magam, nem is nagyon volt eszembe a holland tanulás. Amolyan alapszinten tárolódott a jövőkép. Aztán bejöttem melózni (január második hetében :P ) és máris eszembe jutott, hogy -többek között- miért is akarunk innen elhúzni. Annyi sírás-rívás-savanyúság, utálkozás, kétszínűség jött szembe, hogy máris utáltam. Ma pedig elérkezett az ideje, hogy ismét elővegyem. Mármint a holland nyelvleckét. Szerintem mindenki vegye elő, aki nem elégedett a mostani sorsával. Amit akar, csak előre vigye.
Azért persze délutános műszakban, mikor elhúznak 4 után a sopánkodók, egész jó banda marad. Mostanság tervezzük mi fiúk, hogy csapunk egy jó kis darts-partit, hamár annyit nézzük a tévében. Még megvan a régi jó táblám, amit 15 éve használtunk még benn a cégnél (a régi szép idők). Árpinak meg van otthon sajátja is, így már csak szabadidő kellene és mehet a pálesz-sör-darts bajnokság. Ízletesen hangzik.
  Áááá, tényleg elvesztettem a humort, úgyhogy egy régit kell előszednem, hiszen nem maradt más, mint az elköszönés:
Köszönöm az "L"-eket!

2012. december 13., csütörtök

Kakilt a macska

 Micsoda frappáns cím, gondolom csábít az olvasásra. Node meg kellett említenem, hiszen mindenki szereti az aranyos történeteket kisállatokról. Nos, ez volt a mai... :P

Megjött végre az sms az új motorgumiról. Kb. 300 méterre van tőlünk a bolt/szervíz, így máris odavettem az irányt. Mondták, hogy nem szerelik fel a kerékre, mert ők is csak elvinnék kicsit odébb a gumishoz, egyszerűbb, ha én teszem azt. Okés is lett volna, de közben a szerelővel elkezdtük szétszedni a dolgokat, mivel nem működött a kilométer órám. Kiderült, hogy elszakadt a spirál. Ez annyira nem veszélyes, mint a nőknél, de szeretem tudni, mennyivel lépem túl a seb...izé mennyivel megyek, hogy ne lépjem túl a sebességhatárt ugyebár, nomeg a kilométereket is gyűjtöm az aktuális szervízhez. Ráadásul éreztem, hogy mintha nem lenne tökéletes az első kerék futása, meg is állapítottuk, hogy csapágycsere esedékes már. Így aztán mégis otthagytam a mocit, délutánra kész is lesz, holnap megyek érte.

Szeretem a nejem barátnőit. Na most ez megint egy jó kis mondat lett és már látom a cinkos összekacsintásokat és/vagy az esetleges felháborodásokat, de egyszerűen arról van szó, hogy Gyöngyi révén roppant aranyos emberekkel ismerkedtem meg. Sokszor leírtam már, hogy imádjuk az életvidám, jó humorú embereket. Nos nem véletlenül kedveljük a hernádi kiruccanásokat, mert ott mindig jó a hangulat. Az említett hölgyekbe nem kevés szorult ezekből a pozitív tulajdonságokból, nem is beszélve a főzött alkoholtartalmú italok szeretetéről (ami persze nem igaz ám :D ). Férjeik (akiket ismerek) szintúgy nagyon jó fejek, így elmondhatom, hogy irígylésre méltó a társaságuk, na. Maradjanak is ilyenek mindörökre. Ámen! :)
* Igen, többnyire ők is olvassák ezt a blogot, de nem, ez nem egy nyalizós bejegyzés volt, hanem tényleg így gondolom. És ugye mehetünk még máskor is...?  :-)))

Már egy ideje csak álldogált némi játékpénz a poker770-en, nem használtam, de most ez a dolog is megoldódott, mivel a hő- és melegvízszolgáltatóm kiküldött egy jópofa számlát, amiben kérik a melegvíz felhasználás során létrejött árkülönbözetet. Nos, mi elég sokat használunk valóban (5-6 köbméterperhó), kb. ez a luxusunk. Mikor anno voltam benn ezügyben először a termosztárnál, az egyébként kedves hölgy megrökönyödve kérdezte, hogy mit csinálunk mi ennyi melegvízzel, tán fürdünk benne? Nos, megemlítettem, hogy bizony mosakodásra is azt használjuk, de mi már csak ilyen tékozlók vagyunk. Szóval a lényeg, hogy máris megvan a helye a kis tartalékpályára állított pénzecskének. Így mulat a magyar!

Sógorom majdnem celeb lett (már megint). Volt kinn ugye Londonban az Olimpián, és blogolt indexnek, most pedig valamelyik barátja révén jegyet szerzett az új Hobbit film premier előtti vetítésére, ahová a celebvilág hivatalos általában. Milyen poén lett volna, ha véletlenül valamelyik (általunk nem igazán ismert, de médiakörökben "hangzatos" nevű) leányzó mellé került volna, mire valamelyik szennylap már ki is találta volna a dolgokat, miszerint a "híres" művésznő eddig rejtegetett párját látták vele a moziban például... Ráadásul, ha ezügyben felkeresnék Istit, amilyen dilis, poénból rámondaná, hogy perszehogyne, minden igaz. Aztán persze elküldené mindet a 'csába... :D

Végül mégegy kedves történetet szeretnék elmesélni Áfonyáról, ami épp most aktuális:
A cica alszik a dobozában...

Szívesen! :D

2012. december 6., csütörtök

Kemény porhó gumival

 Nem tudom, vajon hányan olvasták félre a bejegyzés címét, de itt biza ARRÓL is lesz szó bizony. Igen, az időjárásról. :P Kecskemét: ködszitálás, és a lehullott hó megkeményedett, megmaradt némi jéggel vegyítve. Mindezt motoron. De a hajam tökéletes...
Elég érdekes így a közlekedés, mivel a robogó kerekén majdnemhogy teljesen sima gumi van alapból. Évek óta lavírozgatok óvatosan, amint leesik bármilyen csapadék, mert még a sima vizes úton is meg-megcsúszik kanyarodásnál néha, ami nem jó. Végre fogtam magam és benéztem a motorosboltba, hogy ugyan mennyi lenne egy erősen mintázott, esőben (hóban) is tapadósabb gumiszett és mivel találtunk megfelelőt, nem is vészes áron, így megrendeltem. Na kábé másnap történt a havazás, így pár napot még vékony jégen táncolok. Fázással nincs gond, mert amolyan amatőr michelin-babaként komoly ruharétegeket húzok magamra alul-felül. Inkább a látás nehezebb olykor, mivel kintről köd szitál a plexire, bentről meg a kifújt levegő csapódik le, aztán mindez gyorsan rá is fagy a menetszéltől. Ha pedig rendesen engedem az átfújást, hogy legalább belülről ne párásodjon, akkor a szemem könnyezik azonnal és még kevésbé látok, plusz fáj :) Marad a lassan haladás kukucskával és minden lámpánál heves plexitakarítás kívül-belül.
Végülis a tél akkor jó, ha sok a hó (pláne, ma jön Télapó)... Nálunk kivételesen nem reggelre ért ide, mert akkor én nem osztozhatom az örömben a hajnali meló miatt, és idő sincs suli előtt élménykedni. Így ma estefelé talán érkezik a szán meg a Miki :-) Jó lett volna ha jövőre már a Sinterklaas érkeztét lesnénk, de majd még azt is eljön pár év múlva... Szóval kinn a hó, benn meg a lábasjószág melegedik a radiátoron (nincs meg a kép, de majd pótlom holnap) vagy épp ellettünk alszik az íróasztalon és melegíti a hátát az akváriumnál... Olyankor én is legszívesebben aludnék egyet. Ja... sokszor így is teszek :-)

Felhívott két hete Fecó barátom, hogy biza neki kuponja van a west-end gokart pályára és november 30-ig lehet felhasználni. Nosza, kivettem egy szabadnapot és már húztam is fel Pestre. Jó buli volt megintcsak, bár elég kemény, fárasztó pálya van a plázában (vagy csak eltunyultam). Három menetet azért mentünk, és folyamatosan javítottuk az időnket. Jócskán megfáradtunk, de máris indultunk a következő check-pontra, ami az euroring pálya lett volna, csakhogy péntek délután volt és nem szóltunk oda, így nem volt szabad hely (nagyon amatőrök voltunk, pedig már nem először tartunk gokart napot). Így átmentünk egy másik helyre, ami azt hiszem Óbudán volt, de igazából én Pesten bénázok, hogy mi-hol, Fecó viszont odatalál mindenhová simán, így rábízom magam. Szóval ez a pálya már sokkal lájtosabb volt, kevésbé fárasztó viszont roppant szórakoztató. Nagyon kellemes érzés, ahogy a hosszú ívelt kanyart végig csúsztatva veszi be az ember, olyan rally-s módra. Tény, hogy az időeredmények így nem olyan szuperek, de kit érdekel, mikor hatalmas móka az egész. Persze le lettem alázva mindenhol vagy fél másodperccel, így jól jött, hogy hazaindulás előtt elmentünk a lurdyba egyet biliárdozni, ahol felidézhettem a sportmúltamat és nem adtam esélyt :-) Ráadásul a hazaút is klassz volt, mert pont indult ugye hugicám is hozzánk, így egy buszon jöttünk az Amanoba-lakba :D

Ez a hét elég kellemetlen a melóbajárásra, mivel délelőttös vagyok és ebből kifolyólag állandóan kómás. Pedig a hétfőt kivettem szabinak a 6 napos munkahét után :-) Sajnos az energiaital mentesség kb. 3 hétig tartott, aztán fel kellett valamivel ébreszteni magam. Lehetett kapni pár napig a hell koffein- és taurinmentes anyagát, de utána már nem volt ilyesmi. No mindegy, délutános műszak napjain nem fogyasztok, és majd a téli szünetben igyekszem minél kevesebbet... vagy nem :) Majd kiderül.

Sajnos a gumidolog a szilveszterünket is átszervezi. Az volt a terv, hogy kedves némethonban lakó barátainkat látogatjuk meg, csak az nem jutott eszembe, hogy a jelzés nélküli 4 évszakos guminkkal be se engednek Ausztriába illletve Németországba. Téli szettre és hóláncra meg most nem igazán szeretnénk költeni, így marad a nyári látogatás, mikor majd úgyis megyünk arra :D Ezúton is bocsi mégegyszer drága Macsek!

Aki még nem tette meg, annak jó télapózást, aztán hamarosan itt a Karácsony... de addig még lehet, hogy jelentkezek is (és nem azért mert pisilni kell)...

2012. november 28., szerda

Vágjunk bele!

 "Vágjunk bele!" - mondtam a dokinőnek, miután végigvártam a sorom az általános sebészeten. Úgy kerültem oda, hogy a bőrgyógyászom javasolta, le kéne vetetnem két anyajegyet, mivel tavaly óta nőttek egy millimétert. Van rajtam jópár, ezek speciel a hasam baloldalán és a bal mellkasomon helyezkednek el. Nincs vészhelyzet viszont megelőzésképpen nem árt megszabadulni tőlük. Nos rávettem magam a héten, hogy elmenjek, nem igazán a vagdosástól tartva, inkább a rengeteg várakozási idő miatt "in de wachtkammer" :P Az esztékában állítólag 3-4 hónapra adnak időpontot, ezért a honvédkórház volt a cél, mivel ott kb. a sziasztok-allin-sziasztok... akarom mondani a sziasztok-vágás-sziasztok volt beígérve vagy legfeljebb egy holnap-jöjjön-vissza-és-megcsináljuk móka. Nos, nem így történt. Főorvosasszony megnézett, aztán javaslatot tett egy január 21-es időpontra. Upsz, hát nem erre számítottam. No mindegy, beírtuk a naptárba. Azért szóltam, hogy ha közben december 21-én világvége lesz, akkor húzzanak ki a várólistáról... Most nem mellékesen állatul nézek ki, hogy a bal mellem környéke le van borotválva :D (Képet nem rakok fel!)
 Persze nem csak ilyesmi baja van az embernek, mert a stresszdolgok remekül kijönnek az ember szervezetében ebben a korban már. Valszeg valami gyulladás is lehet bennem, ezért holnap kora reggel megyek, ezúttal az sztk-ba tényleg. Viszek olvasnivalót nyilván.
 Ma délelőtt bank volt az irány mivel lányomék mennek sulival Bécsbe szombaton, ezért lóvé kellett. Van nekem hatalmas devizaszámlám, amin kemény 160 euro ott figyel, hogy jól befektessem :D Nos ebből sikerült ma kivennem egy százast. Nagyon aranyos csajszi van a pénztárban, mindig poénkodik kicsit. (Nem! Természetesen ez nem ótépé.) Mondom neki, hogy minél kisebb darabokban kéne a suska, erre megjegyzi, hogy akkor egy darab százasban adná. Aztán amíg vártuk a széfnyitás időpontját, elcsevegtünk, hogy milyen vicces lenne, ha Dorka kivágná a százast valami egy eurós akármire. Azt azért nem meséltem el, hogy itthon hogy indultam el: Áfonya (macskám) fekszik az ágyon (mint legtöbbször) és néz rám ásítva, hogy hova öltözködöm oly nagyon. Erre én megfogtam a motoros maszkom (olyan, mint a símaszk) és mondom neki: "Akkor én most elmegyek pénzért a bankba." - Jót nevettünk. Bár ő valószínűleg csak belül, mert kívülről nem látszódott rajta...
 Na most ez ilyen rövid lett, mert még macskavécét is akarok takarítani meg (be)golyózni a fészbúkon az egyéb itthoni teendők mellett. Ha valami hasonló hatalmas élményt akarok megosztani, majd jelentkezem megint. :D

2012. november 17., szombat

Időeltolódás

 Hahó! Van még itt valaki?

 Nos igen. A cím szándékosan ilyen lett, mivel egy csomó időt eltoltunk már a legutóbbi bejegyzés óta ugye.
 Gyakorlatilag két lényeges dolog történt azóta, az egyik igen szomorú és felkavaró, hisz most már sajnos egyikünk szülei sem élnek. Illetve igen: a szívünkben és az emlékeinkben. Vigyáznak ránk fentről... és nagyon kíváncsian várják, hogy vajon mit kezdünk magunkkal.
 Ez pedig mindjárt a másik fontos téma: már minden barátunk többé-kevésbé tud róla, hogy megcéloztuk Hollandiát, mint leendő otthonunkat! Nagy elhatározás volt ez, rengeteg kérdéssel és lassan-lassan egyre több válasszal. Hogy mindjárt a történet (pillanatnyi) végével kezdjek: csak 3 és fél év múlva indulunk útnak, ha semmi katasztrófa nem sietteti a dolgot. Nos, hogy is van ez? Ha csak a lelkesedésünkön múlna, akkor kb. már be lennénk pakolva, és holnap indulnánk kifelé, de vannak dolgok, amik ezt lehetetlenné teszik. Jelesül: eldöntöttük, hogy csak együtt költözik a család, viszont kiderült, hogy sajnos Dorka kora és iskolája miatt, muszáj maradnunk a seggünkön egyelőre. Tudniillik ő nyáron fejezi be a 9. osztályt (azaz az első gimit) és már 16 éves lesz júniusban. A hollandusok nagyon klassz iskolarendszerrel rendelkeznek, kimondottan támogatják a bevándorlók tanítását, csakhogy úgy működik a dolog, hogy mire a nemzetközi (előkészítő/nyelvtanuló) suliból átkerülni a holland suliba (ahonnan mehetne majd fősulira, egyetemre), már 18 éves lesz és biza hátra lenne akkor még 4 év, ráadásul nála 4 (!) évvel fiatalabb osztálytársakkal... nos, természetesen nem áldozzuk fel lányunk lelkivilágát azért, mert mi rohannánk kifelé. Egyébként sem lelkesedik az érettségi előtt való költözésért, ez már túl sok(k) lenne. Szóval türelmesek maradunk. Ahogy ezt a döntést is meghoztuk, leesett egy nagy kő a szívünkről ám, mivel nagyon aggódtunk Dorka miatt. Így viszont végre be lehet majd vonni őt is a tervezgetésbe, nem ellenség lesz neki Hollandia, nekünk pedig rengeteg időnk van, hogy klasszul megtanuljunk hollandul, ami muszáj lesz, ugyanis rengeteg fórum olvasgatása és pár ismerőssel való csevegés alapján egyre egyértelműbb, hogy nem elég már angolul kommunikálni, ha az ember meg akarja vetni a lábát. Ez nem baj, mert egy nagy szűrő: aki lusta, nem képes alkalmazkodni, annak kinn sem lesz fenékig tejfel. Viszont mi imádjuk a hollandot tanulni. Ez nálam különösen meglepő, hiszen sose voltam penge a nyelvtanulásban, de most hajt a cél. Számunkra nem járható az az út, hogy kimegyünk, aztán majd lesz valahogy. Nem kockáztathatjuk kis családunkat. Egy csomó ismeretlen lesz és rögtönözni is kell majd, de mindent megteszünk, amit tudunk. Ez a lényeg. A már említett katasztrófahelyzetek változtathatnak csak az indulási időponton. Ezek pedig természetesen akkor jönnek elő, ha pl. önjelölt diktátorunk és dilettáns bandája annyira elcseszi a dolgokat (van rá esély), hogy ki akarnak minket vágni az EU-ból. Vagy ha ugyanezek a lények el akarják venni a csekély, de induláshoz és jövőnkhöz fontos kis spórolt pénzünket, ahogy azt tették a nyugdíjunkkal is ugyebár. Ha ismertek tudjátok, hogy se a blogomba, se a fórumokon nem szoktam politikához hozzászólni, úgyhogy gondolhatjátok mekkora a szarság ezügyben, ha már itt írok ilyesmit... Lényeg az, hogy a fent említett esetekben, máris indulunk, nincs kecmec meg dilemma. Megoldjuk valahogy a sulit is, ha arra kerül a sor. Természetesen jobb lenne, ha addig semmi se történne ilyen téren (javulni úgysem fog).
Na ennyit erről egyelőre. Bocs ha uncsi volt, de gyakorlatilag ez a fő téma foglalja le a napi gondolataink nagy részét.

 Ma reggeltől holnap estig apa-lánya napot tartunk Dorkával, mivel anya céges buliban lesz. Ez persze azt jelenti, hogy kezdődnek az olasz napok kajaügyben :D Ma pizza lesz, holnap pedig fincsi spagettit főzök, mert azt nagyon tudok :) Persze sógorom említette, hogy ettől nő a hasunk nagyra, de sebaj!
Mindjárt Karácsony. Már kitaláltuk Dorka ajándékait. sokmindent szeretne (amire egyelőre nincs lóvé), de nem írom le ide mi lesz, mert (bár nem valószínű, de) hátha olvassa ő is :P
Érdekes, hogy a póker már sokadrangú lett az életemben. Nem gondoltam volna, hogy eljön ez az idő is. Lehet, hogy egyszer majd visszatér, de igazából nem hiányzik. Sokkal fontosabb dolgok vannak perpill. az életemben. Ráadásul kevesebb a stresszforrás :D Ophun pedig épp felkértek, hogy ugyan adnék-e némi interjút a pókeres életutamról, de aztán közös megegyezéssel letettünk a dologról, mivel nemigazán lennék manapság jó példa lelkesedés, és read-only mód miatt. A többség már lehet nem is ismerne illetve nem is érdekelném. Akit igen, az úgyis elolvassa ezt a blogot :)
Nopersze, mióta nem igazán lényeges a dolog, azóta szépen épülget a bankroll is lassacskán. Volt ugye egy próbabefizum valamikor, ami csordogál felfelé (na ez meg hogy lehet? Hogy felfelé csorogjon valami...) és volt egy poénos helyzet, amiből jelentősen megugrott a pléjmani. Az úúúgy vooolt... betfairen nyomultam az élőverseny szatelitpontok gyűjtögetésével, és bár idő előtt abbamaradt a dolog a bankroll nullázás miatt, de mindenképpen felutaztam Pestre, hogy játszhassak egy jót és találkozzak kedves barátaimmal. A versenyen persze nem sokat villantottam, de nagyon jól szórakoztam. Aztán első szünetben megesett a dolog: tartottak nekünk egy két fordulós kicsapós versenyt, amelynek a győztese egy 320-as szatelit tikettel lehetett gazdagabb. Életemben még sosem nyertem semmilyen kicsapóson semmit, így az esélytelenek nyugalmával ültem az asztalhoz. 10 fő az első körben, egy nyitott lap mindenki előtt, és egy zárt lap. Kemény kilencest sikerült mutatnom, de utolsónak terítettem, így poénosabb volt az egész. boardon volt két király és rögtön az elején mutatott valaki egy K4-et, amivel döngölte a többieket. Én azért megjegyeztem, hogy a 9-esem nagyobb kicker lesz ám, majd möglássátok! És lőn!!! Mekkora poén: tényleg nálam volt... :D Megnyertem az asztalomat, már "csak" a másik asztal győztesét kell hasonló kifinomult játékkal legyőzni. Gyorsan eldőlt a dolog. Azt hiszem már flopra drillem volt, nem is emlékszem a továbbiakra :D Kijött a tudás, a hosszú távon befektetett munka meghozta gyümölcsét és blablabla :-))) Gyorsan felhívtam Macsekot, hogy ők is nevessenek egy jót, aztán elégedetten ki is estem a szünet utáni első vagy második leosztásban, de kit érdekelt. A történet itt nem ért véget, ugyanis valahogy sehogysem akart az account-omra ficcenni az említett jegy. Már kezdtem lemondani róla, és hiába nyaggattuk Csabi barátommal az illetékest, ráadásul elmúltak már a szatelitek is, amire jó lett volna. Aztán jó két hónap múlva hipp-hopp, megjelent a számlámon, méghozzá cash-ként!!! Muhahaha! :D :D Így volt a legtutibb a dolog, azóta már ez is fialt kicsit OmahaCG-n, de nem erőlködök. Ha néha kedvem van, leülök 1-2 órára, gyűjtök kicsit, aztán megint kihagyok pár napot. Jó ez így!
Nade érnek ám csalódások is, mielőtt mindenki elkezdene utálni pókeres körökben :D Pl. a kedvenc masszőröm megemlítette, hogy nem tudja meddig folytatja áldásos tevékenységét itt Kecskeméten! Igenis ez nem jó! :P Tessék sajnálni engem! Illetve még nem kell, remélem sokáig fog még tésztát dagasztani a hátamon :D
Végezetül: nagyon drukkolok továbbra is drága barátainknak, aki immár Némethonban töltik munkás napjaikat. Sikerüljön minden, amit elterveztek! És persze hamarosan bulizuuuuunk!!! :D

Hosszú bejegyzés lett, de legalább kevés dologról írtam :P Csá!

2012. július 23., hétfő

A 41. előtt, közben és után

 Huhh, sok minden történt Orfű óta.
  Nem ajánlgattam az előző József Attila kezdetű bejegyzés melankóliáját, inkább írom most az Amanobabságot...
Megtörtént  a nagy ünneplés, nejem szülinapján. Igazán jól sikerült és örült az ajándékoknak, nomeg a tortának, amit Dorkával díszítettem egyénieskedve. Megküzdöttünk vele, de végül klassz lett és finom is, bár a sütés természetesen nem az én érdemem, hanem a cukrászüzemé, mint mindig. Mellesleg nagyon rendesek voltak, mert megszántak némi marcipánnal olcsón, miután nem sikerült a bolti formázható cukrot alakíthatóvá gyúrnunk. Ebből persze már könnyedén megalkottuk a jövőbe tekintő díszeket. Szóval jól sikerült az egész, örült az ünnepelt és mi is...:D
  Eljött aztán a másik hasonló esemény is: jelesül a saját 41. szülinapom. Megható volt, hogy mennyien köszöntöttek a fb-on. Nagyon jól esett. Pláne, hogy én ritkán veszem észre mások értesítőit, fejben meg ugye nemigen tudok dátumokat tartani, kivéve a közvetlen kis családomét. Aztán volt persze élő, családi köszöntés is, megintcsak jó hangulatban. (Meggybor melléklettel, ha valaki az alkoholtartalomra kíváncsi. :P ) Klassz dolgokat kaptam (pl. egy táskányi hődetonátor :-)) meg egy klassz usb-ventillátor, amiről talán sikerül beszúrni kis mozgó vagy állóképet), finomat ettünk-ittunk-vidámkodtunk. Lányom ismét szuper rajzzal lepett meg... :D Node, ennyit a családi ünnepekről!


 Volt egyéb esemény is, pl. sikerült levizsgáznom targoncavezetésből. 92%-os lett a bizonyítvány, amit jelesnek hívnak. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, ugyanis Orfűről hazajőve kissé elfelejtkeztem a tanfolyamról és mikor sikerült felhívnom az oktatót, hogy mikor lesz vajh a gyakorlati óra, akkor közölte, hogy 3 már megvolt és még van egy azaz egy darab hátra. Hopszika! Akkor arra tán érdemes lenne elmennem nekem is, mint targoncaszűznek, hogy mégis eszik-e vagy isszák a dolgot. Szerencsére ott lehettem végig az utolsó nap, mert folyamatosan váltották egymást a srácok a csoportunkból, de már mindenki lazán vette a végére. Így volt bőven időm felkészülni. tulajdonképpen a vizsgához bőven elegendő lett így a "tudásom" egy esetleges igazi munkához pedig úgyis kellene még gyakorlat élesben. Elmélet már neccesebb volt, hiszen sikerült utolsó este elővennem a füzetet, hogy mégis miket tanulhattunk. Aránylag felfogtam, gondoltam majd rizsázok, az megy. :D Tételekből kihúztam az aksikat meg a veszélyes anyagokat. Utóbbival nem volt gond, annyi munkavédelmi oktatáson vettem már részt a melóhelyen, előbbiben pedig segített, hogy füzetünkbe belenézhettünk a negyed órás felkészülés alatt, de pssszt! :-))) A duma jól ment.
Utána a gyakorlaton pedig utolsónak indultam neki. Mindenki agyonóvatoskodta magát, pedig csak egy teher levétel és átrakás a másik helyre volt a feladat, semmi szlalom meg ilyenek, mint az "edzésen". Vizsgáztató már unhatta nagyon :D Mikor csak én maradtam, kiadta a feladatot: szépen rakosgassam össze az összes cuccot egymásra, aztán hordjam vissza az egészet, ahonnan reggel kipakolták. Haha, ez kicsit több, mint a többieknek, de sebaj, legalább kiélvezhetem az utolsó targoncán töltött időmet. Ki tudja felülök-e még valaha ilyesmire. Seperc alatt elvégeztem a feladatot, nagyon elégedett volt a fickó...

Egyéb szórakozásunk is volt természetesen, hiszen az élet úgy jó, ha zajlik. Meglátogattuk Kata barátnémat és családját Szigethalmon, ami kedélyes sörözgetésbe és medencepancsolásba torkollott, finom sütievészettel egybekötve. No persze be nem állt a szánk Gyöngyivel, de talán nem mentünk az agyukra teljesen. Még időben eljöttünk legalábbis :-)))) bár még szívesen maradtam volna (pl. nem is ping pongoztam sajna), de majd legközelebb... ha még hívnak... :D    Itthon is jókat ettünk mostanság, pl. kipróbáltuk a házi tortilla-készítést. Nagyon nyami lett! :P
De mindenképpen nagyobb tésztát kell venni hozzá, mert szeretem "gazdagon" tölteni :-))
  Most hétvégén meg célbavettük skandináviát (lásd: ikea és kika), amit összekötöttünk a hugicámmal való találkozással. Jól éreztük magunkat itt is, sőt vettünk ezt-azt a lakásba is (ágytakaró, fogyóeszköz-poharak, stb.) Persze mindent akciósan :-) Dorka fenn aludt Pesten Bogihuginál, mi pedig jöttünk haza, mert estére színházjegyünk volt. Most zajlanak a nyári szabadtéri előadások a városháza belső udvarán. Nagyon hangulatos esték ezek biza, tulajdonképpen a nézők között játszanak a színészek. Tök jó fíling!  Kicsit izgis volt, hogy leszakad-e az ég (ahogy egyesek ugye humorosan kívánták... :P :-))), de szerencsére csak ijesztgetés volt, szószerint pár csepp nedvességgel és víz nélkül úsztuk meg (haha) az előadást. Éjszaka volt csak a nagy eső. Köszönjük Manitu!

Viszlát mindenkinek, innentől kis pókerszerű!

Minekutána a bankrollom kemény 8 dollárok és már szenvedek egy ideje játék híján, gondolkodtam mitévő legyek: további kínlódás, befizetés vagy szponzorkeresés. A legutóbbira kezdtem hajlani, de aztán nálam okosabbakra hallgatva elvetettem az ötletet mégis. Hobbistaként nem tudnék kellő mennyiségű játékot tolni, így nem lennék kelendő, ráadásul nekem sem jó, ha a lassan gyűlő bankroll nagy részét vissza kell folyamatosan törlesztenem, így nem haladok előre, inkább csak helyben. Úgyhogy azt hiszem kivételesen be kell invesztálnom némi tőkét, ha egyről a kettőre (háromra, négyre, stb.) akarok jutni. Kár, hogy a dollár az egekben éppen az euro meg szarakodik... hm. No majd kitalálom hogy legyen.
GL a játszóknak!




2012. július 15., vasárnap

Valóban kész lenne?

Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony, ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.



József Attila sok nagyszerű verse közül ez az egyik kedvencem. Valahogy mindig közel éreztem magamhoz és nem csak azért, mert ezt is elmondtam érettségin anno beleépítve a szóbelibe, ami végül ötös lett nagy megelégedettségemre. Megint egy szülinap és talán még csak félúton jár az ember, de egyre többször nézem vissza, hogy vajon mennyi minden kimaradt az életemből, ugyanakkor mégis teljes és egyedi, amit nem cserélnék le senkivel. Természetesen még annyi minden hiányzik és van egy csomó álom és cél, amiért lehet küzdeni. Hogy jó irányba halad-e az ember, azt nem lehet tudni, talán majd visszanézve, mint ahogy most magamban értékelem a múltamat, ami holnap pont 41 esztendő lesz. Nem írom le, mert igazából senkit sem érdekelhet rajtam kívül és egyébként meg nem is tartozik másra egy csomó dolog ami történ vagy épp nem történt meg. :P
Tulajdonképpen semmi értelme ennek a bejegyzésnek, hurrá...


...majd írok valami Amanobabságot inkább! :D