Mindig is érdekeltek az olyan dolgok, mint edzés nélkül erősödni és egészségesnek maradni, munka nélkül sok-sok pénzt keresni, bankroll nélkül magas buyin-es versenyeken pókerolni, gumi nélkül... használni a bokazoknit, hogy ne szorítsa el a lábam (ilyet vettem is párat a kínaiban :)) tanulás nélkül tudást birtokolni, és különösen, hogy magolás nélkül nyelvet tanulni. Nos, ezekből volt ami már sikerült, volt ami nem igazán. Most a legutóbbira voltam kíváncsi, ugyanis ilyen témában találtam a neten nyelviskolát. A brainturbo-ról van szó, nem tudom, ismeri-e valaki. Itt Kecskeméten is van iskolájuk, ráadásul lehet jelentkezni egy ingyenes próba órára, úgyhogy nem voltam rest és küldtem e-mailt. Nagyon kedvesen invitáltak hamar, és ma reggel már mehettem is. Sajna csak 3 nyelvet oktatnak egyelőre: angol, német és spanyol. Spec. engem most leginkább a holland érdekelne, de azért hajtott a kíváncsiság. Angolul ugye nem tudom meg, hogy jó-e valamire a dolog, mivel valamilyen szinten beszélek. Spanyolt is elkezdtem anno autodidakta módon, tehát a bemutató 10 perces alapkezdő órarészlet alatt, nem biztos, hogy lenne újdonság, így a németet kértem a próbára. Előtte elmondta a csajszi, amit már a neten is elolvastam, hogy ezmiez, utána pedig felmentünk az emeleti tanterembe (majdnem azt írtam, hogy szobára :)) Rám agatta az agyhullámdetektort, fülhallgatókat, szemüvegmonitort, fülemre is csatolt pár zsinórt (nem vezettek belém áramot, csak mondom), és elkezdődött a relax. Illetve gondolom az kezdődött volna, csak spec. én nem igazán tudtam elalfásodni szerintem, mert folyamatosan hallottam, hogy dumálnak a folyosón páran és ez igencsak zavaró volt. Ennek ellenére, azt mondta a végén a csajszi, hogy elég jó ez az átlag 38%-os alfa-állapot. Hát... szerintem nem. Ja, hogy mit tanultam? Valami német mondatok voltak. Kb. 3, amit ismételgetett nekem a progi, és elvileg vésődött mélyen a tudatom alatt. Azt mondta, hogy majd előjön 1-1,5 nap múlva, ha a felszínre hozzuk. Kíváncsi leszek, mert szerintem kb. semmi nem maradt meg. Ugyanennyi idő alatt tegnap 20 holland szót rögzítettem magamban a neten, de erről majd később. Nyilván más lehet egy egész tanóra 45 perce, de valahogy nekem nem volt meggyőző egyelőre a dolog. Vagy én nem voltam alkalmas a relax-ra, mert túlságosan pörög az agyam, nem tudom. Mivel ingyen ennyit lehetett kipróbálni, így nehéz lesz dönteni a továbbiakról. Pontosabban valószínűleg könnyű lesz. Egy könnyű: "Nem kérem, köszönöm!" Kb. 200K forintért azért nem próbálgatom, hogy hátha mégis jó. Bár máris ajánlottak kedvezményeket, de akkor sem. Nem biztos, hogy rossz dolog ez egyébként, de nekem kellene 2-3 teljes tanóra nyugisan, hogy elismerjem: hatásos a dolog. Esetleg ha valaki már részt vett ilyenen, szívesen meghallgatnám a tapasztalatait.
Deviszontámbátorellenben, mint említettem elkezdünk Gyöngyivel hollandul tanulni a neten. Egyelőre a legszimpibb a nulláról való haladásra a taalklas.nl oldal, ahol komoly szókincsre lehet szert tenni. Tudom ajánlani mindenkinek, akit érdekel a nyelv. A miért kérdésre pedig a válasz, hogy egyszercsak szükség lehet rá. Reméljük, hogy ez az egyszercsak 1-2 éven belül történik. Az ember sírhat-ríhat meg anyázhat vagy pedig tesz az egyhelyben szívás ellen. Erre muszáj mindenkinek rájönnie magától. Mi már rájöttünk. Aztán majd alakulnak a dolgok, nekünk csak rá kell segíteni...
Bölcsesség OFF!
Megint próbálkoztam a betfaires élőjátékkal. Ezúttal 3 csomag volt Prágára, ami igencsak vonzott. Keményen dolgoztam, hogy a 4. legtöbb zsetonnal indulhassak az élő selejtezőn, de sajna megintcsak a 6. helyig volt elég a szerencsém. No majd legközelebb.
Nem igazán majálisoztunk már évek óta, mert kb. arról szól, hogy ork hordák hemzsegnek szerteszét a strand területén, de idén megtörtük a szokást. Dorka mondta, hogy találkozna barátnőivel este hatkor, mert lesz royésádám koncert is. Nem igazán csipázom a srácokat, de gondoltuk nejemmel, mi is kimegyünk azért körülnézni. Egész jól éreztük magunkat, sétáltunk, belemásztunk a tóba, néztük a wakeboard-osokat meg a cross-bicajosok mutatványait, közben napoztunk és lazítottunk. Szuper idő volt és az említett orkok is sokkal kevesebben voltak, mint évekkel ezelőtt. Dorkáék jól szórakoztak a zenei színpad előtt. Érdekes lehetett a fiúknak, hogy kb. 25-30 ember álldogált a koncertjük alatt előttük, de nem voltak restek lenyomni egy teljes anyagot. Megállapítottam, hogy zeneileg igen képzettek és ügyesek, bazi jól nyomták a különböző feldolgozásokat... csak a saját számaikat nem kellett volna erőltetniük, mert sajna azok (rajongóknak mondom: természetesen számomra) továbbra is elég gagyinak hatottak. Azért még ráadást is adtak, pedig már jöttünk volna haza nagyon. Mi távolabb álltunk és közben császkáltunk, nem égettük Dorkát, hogy odaálltunk volna mellé hülyéskedni, pedig volt pár jó ötletem :-))))
Nekem sokkal vonzóbb koncertek lesznek majd a Fishing on Orfűn, amire már sikeresen megvannak a jegyeink és sátorhelyet is vettem. Várjuk már a júniust. Persze addig sem fogunk unatkozni. Ebben a hónapban megyünk Gyöngyivel az Őrségbe, 4 napos túrára. Húúú, nagyon király lesz. (...és biztosan rokkantak leszünk utána, de sebaj...) Előző hónapban a Bakonyban voltam nejem nélkül, de jött a haverom is, úgyhogy tök jól elvoltunk. Elég light-os volt a túra, ezért beiktattunk egy sziklamászást is, amivel majdnem sikerült túlvállalni magunkat, de aztán mindenki leért épségben, zabszemekkel együtt :D
Klassz volt a 4 nap pihi, nem kellett bemennem túlórázni sem. Jó lenne többször ilyen, mert feltöltődök rendesen. Csak mondjuk alig találok be a melóhelyre utána, de ez nem nekem baj, muhahahaaa!