Valóban kész lenne?

Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony, ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.



József Attila sok nagyszerű verse közül ez az egyik kedvencem. Valahogy mindig közel éreztem magamhoz és nem csak azért, mert ezt is elmondtam érettségin anno beleépítve a szóbelibe, ami végül ötös lett nagy megelégedettségemre. Megint egy szülinap és talán még csak félúton jár az ember, de egyre többször nézem vissza, hogy vajon mennyi minden kimaradt az életemből, ugyanakkor mégis teljes és egyedi, amit nem cserélnék le senkivel. Természetesen még annyi minden hiányzik és van egy csomó álom és cél, amiért lehet küzdeni. Hogy jó irányba halad-e az ember, azt nem lehet tudni, talán majd visszanézve, mint ahogy most magamban értékelem a múltamat, ami holnap pont 41 esztendő lesz. Nem írom le, mert igazából senkit sem érdekelhet rajtam kívül és egyébként meg nem is tartozik másra egy csomó dolog ami történ vagy épp nem történt meg. :P
Tulajdonképpen semmi értelme ennek a bejegyzésnek, hurrá...


...majd írok valami Amanobabságot inkább! :D