Minden újdonság volt... Először is a repülőtér, merthogy anno még 14-15 éve Korfura repültem utoljára (és akkor először) nászútra, de nem igazán emlékszem magára a szálldogálásra. Most erősen kellett figyelnem, hogy hol kell bőröndözni, igazolgatni több soron, stb. Tamás, akivel utaztam, kicsit késett, de szerencsére a becsekkolást online elvégeztük, így sok időt nem vett igénybe, mire a géphez értünk a többszörös ellenőrzésen át. Azért persze volt egy Amanobás jelent, mikor a nagybőröndbe betettem a laptopzsinórt, hogy ne a hátizsákomat húzza az is, de közben mi jöttünk a csomagfeladásnál. Nosza, felpattantam megragadva a bőrönd fülét, de mivel remekül elfelejtettem visszacipzárazni, a benne lévő holmik szép ívben röpködtek szanaszét. Se taps, se ováció nem ha hallatszott, pedig látványosan szálltak a zoknik és alsógatyák. Gyorsan sikerült visszagyömöszölni mindent, így mehettünk a wizzairgépre. Az út rendben volt, sajnos a felhőkből nem sokat láttam, mert nem az ablaknál ültem, de két és fél óra múlva már a lutoni reptéren haladtunk kifelé, magunk után húzva a gurulós dögöket, meg rajtam a laptophátizsák is, mivel Tamás kérte, hogy vigyem a gépet, hogy tudjon közvetíteni a deluxepókeren, és az övé bedöglött indulás előtt. Röpke fél óra alatt rájöttünk, hogy hogyan is lehet vonatjeggyel előbb buszon, majd a gyorsvasúton besuhanni a szitibe, aztán elkezdtem csodálni a várost. Az idő szinte kellemes volt, de a fél óra bőröndös séta végére kissé megfáradtunk, mire megtaláltuk a szállást. Harmadik társunk, Máté csak estére ígérkezett, de mivel ő foglalta a szállást, így odaszólt, hogy tudjanak rólunk. Nem is volt gond viszont a tulaj nő mondta, hogy ha akarunk különágyas szobát hármunknak (nyilvánvaló), akkor két utcával arrébb van egy különbejáratú kis szállás. Így kaptunk kulcsokat és oda átmentünk (tényleg 2-3 perc volt csak). Reggelizni mindig a hotelbe mentünk vissza.
Na, azt hiszem felgyorsítom kicsit az eseményeket, mert sosem érek a végére...
Lepakoltunk, aztán irány a forgatag. Csupa élmény volt számomra. Nagyon élveztem az egészet, rögtön arra gondoltam, hogy ide családdal is ki kell jönni egy hétre majd. Felderítettük a szűkebb kerületünket, aztán befogadtuk Mátét is estére. Másnap délelőtt egy kicsit nagyobb városnézést iktattunk be, itt már okosan fényképezőgépet is vittem, és szinte alig késtünk el a Fox pókerklubból némi eltéve(lye)dés miatt. A verseny kezdésére azért rendben voltunk, regisztrációt megejtettük, monitorokon kinn volt a nevünk az ültetéssel. 16-os asztal, 5-ös szék jutott (végre nem az 1 vagy 9, így az összes ellenfelet láthattam rendesen). Ami rögtön feltűnt, hogy nem tudok angolul. Pontosabban amikor az angolok beszélgettek egymással, szinte egy kukkot sem értettem az elején. Ha én akartam mondani valamit, az rendben volt, de a zsongás és elharapott szavak tömkelegéből elég nehéz volt kihámozni a tartalmat. Azért megoldottam a pókeres szavak pedig nem okoztak gondot. Még cseverészni is támadt kedvem, de mikor szomszédomnak kifejtettem, hogy milyen muris, hogy van a nevezők között egy Christopher Fergusson playa is, elég furán nézett rám. Aztán rájöttem, hogy nem az angolommal volt a baj, hanem nyilvánvalóan fogalma sem volt, hogy létezik ilyen nevű amcsi profi. Sebaj, az asztal barátságos volt, kicsit meg is mosolyogtak, mikor egy emelést rosszul mondtam be, így csak call lett egy nagy potban, de miután mégis elvittem az említett zsetonokat, már nem volt min vidámkodni. (Nekem annál inkább). Nagyon szimpi asztal volt, gyakorlatilag folyamatosan növeltem a stackemet, végig az átlagzseton felett voltam. A verseny maga igen baráti struktúrával rendelkezett, mert ugyan 10K zsetonnal kezdtünk, de 25/50 vakokkal és40 perces vakszintek voltak végig, így bőven játszahtó volt a dolog. Sajna asztalunk elsőként bomlott fel, és akkor átültettek Máté nagyvakjára a másikon. Ő már akkor kissé shortabb volt, így párszori button körbeérés után rám is tolta az allinjét, de nálam pont AQs volt, így én ejtettem ki a versenyből. Sajnos utána nem sokkal jött a feketeleves is. Egy kolléga 300/600-nál szokás szerint emelt a nagyvakomra 1370-et. Erre én már haramadízben 3beteltem, ezúttal ráadásul lappal (AQ-val) 3000-ig. Eddig szokásos dobásai helyett, úgy döntött kemény gyerek lesz: megadta. Előttem még volt 13,5K, előtte 7,3K. Flop remek TTx lett, így rögtön ment is be tőlem az 5K emelés, mire viszont allin lett a válasza. A maradékot már természetesen betettem és tudott mutatni egy KT-t amivel a drilljét floppolta. Ennyit erről, maradt 6K-m, ami az antékkal és vakokkal igen csekély mennyiség. Egyszer még dupláztam, de kicsit később a KQ-m nem bírta leküzdeni egy AJ megadását, így kipottyantam a középmezőnyben. Hm. Nem volt jó érzés. Még nagyon szerettem volna játszani, de fel kellett állni az asztaltól. Maradt a drukkolás Tamásnak...
(folyt.köv.)
Lepakoltunk, aztán irány a forgatag. Csupa élmény volt számomra. Nagyon élveztem az egészet, rögtön arra gondoltam, hogy ide családdal is ki kell jönni egy hétre majd. Felderítettük a szűkebb kerületünket, aztán befogadtuk Mátét is estére. Másnap délelőtt egy kicsit nagyobb városnézést iktattunk be, itt már okosan fényképezőgépet is vittem, és szinte alig késtünk el a Fox pókerklubból némi eltéve(lye)dés miatt. A verseny kezdésére azért rendben voltunk, regisztrációt megejtettük, monitorokon kinn volt a nevünk az ültetéssel. 16-os asztal, 5-ös szék jutott (végre nem az 1 vagy 9, így az összes ellenfelet láthattam rendesen). Ami rögtön feltűnt, hogy nem tudok angolul. Pontosabban amikor az angolok beszélgettek egymással, szinte egy kukkot sem értettem az elején. Ha én akartam mondani valamit, az rendben volt, de a zsongás és elharapott szavak tömkelegéből elég nehéz volt kihámozni a tartalmat. Azért megoldottam a pókeres szavak pedig nem okoztak gondot. Még cseverészni is támadt kedvem, de mikor szomszédomnak kifejtettem, hogy milyen muris, hogy van a nevezők között egy Christopher Fergusson playa is, elég furán nézett rám. Aztán rájöttem, hogy nem az angolommal volt a baj, hanem nyilvánvalóan fogalma sem volt, hogy létezik ilyen nevű amcsi profi. Sebaj, az asztal barátságos volt, kicsit meg is mosolyogtak, mikor egy emelést rosszul mondtam be, így csak call lett egy nagy potban, de miután mégis elvittem az említett zsetonokat, már nem volt min vidámkodni. (Nekem annál inkább). Nagyon szimpi asztal volt, gyakorlatilag folyamatosan növeltem a stackemet, végig az átlagzseton felett voltam. A verseny maga igen baráti struktúrával rendelkezett, mert ugyan 10K zsetonnal kezdtünk, de 25/50 vakokkal és40 perces vakszintek voltak végig, így bőven játszahtó volt a dolog. Sajna asztalunk elsőként bomlott fel, és akkor átültettek Máté nagyvakjára a másikon. Ő már akkor kissé shortabb volt, így párszori button körbeérés után rám is tolta az allinjét, de nálam pont AQs volt, így én ejtettem ki a versenyből. Sajnos utána nem sokkal jött a feketeleves is. Egy kolléga 300/600-nál szokás szerint emelt a nagyvakomra 1370-et. Erre én már haramadízben 3beteltem, ezúttal ráadásul lappal (AQ-val) 3000-ig. Eddig szokásos dobásai helyett, úgy döntött kemény gyerek lesz: megadta. Előttem még volt 13,5K, előtte 7,3K. Flop remek TTx lett, így rögtön ment is be tőlem az 5K emelés, mire viszont allin lett a válasza. A maradékot már természetesen betettem és tudott mutatni egy KT-t amivel a drilljét floppolta. Ennyit erről, maradt 6K-m, ami az antékkal és vakokkal igen csekély mennyiség. Egyszer még dupláztam, de kicsit később a KQ-m nem bírta leküzdeni egy AJ megadását, így kipottyantam a középmezőnyben. Hm. Nem volt jó érzés. Még nagyon szerettem volna játszani, de fel kellett állni az asztaltól. Maradt a drukkolás Tamásnak...
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése