2011. június 28., kedd

Szülinap és Bécs

  Csak úgy tobzódunk a szülinapokban… Épp ma van kis feleségem ünnepe, de már vasárnap megköszöntöttük szűk családi körben. Egyikünknek sincs nagy feneke, így a szülinapnak se kerítettünk, viszont ettünk finomat és ajándékoztunk. A mi családunk azért jó, mert szeretünk együtt lenni. Olyankor a legjobb. Boldog szülinapot Kicsim! (Csak hogy minden fórumot kihasználjak.)

  Pénteken betámadtuk pnews-ilag a Montesino-t Bécsben. A buszon megállapítottam, hogy az előzetesen emlegetett light-os mezőny már eleve téves, hiszen igen komoly képességű játékostársakkal mentem ki. Én most először voltam az osztrák klubban és nagyrészt tetszett. Kisrészt meg nem, de az elhanyagolható (szinte mindenki dohányzott, ahol nem volt torna, tehát egyre nagyobb helyen, még a pultos csajszi is). Klassz épületben, a póker szerelmeseinek a javait keresik. Roppant udvariasak és nem okoz gondot, ha a magamfajta ungarische betyár nem beszél németül, mert szinte mindenki tud angolul is. Kommunikáció hiánytalan. Sajna kicsit késtünk a kezdéshez viszonyítva, így az első vakszinten nem tudtunk részt venni. Ez nekem nem esett jól, mert elég turbo versenyre regeltünk és ilyenkor nem árt ott lenni az első perctől kezdve. De ezt betudtuk az első csapatos akciónak. Egyébként villámgyorsan regisztráltak a klubba (még magyar űrlap is volt kitöltésre!), majd a versenyre is. Ráadásul megkérdezték, hogy szmogos avagy mentes helyre szeretnék ülni a tornán. Szóval figyelnek a részletekre is. A mezőny egy álom: limp/fold és főleg limp/call-ból áll a helyiek repertoárja, tehát egy deepebb versenyen hatalmas az edge-ünk a többség felett. Most azonban egy bátor 53o összecsukta a JJ-met, így nekem csak fél órát tartott a torna. Utána lézengtem kicsit, mert sajnos sitngo asztalokat nem indítanak. CG asztalt viszont annál többet. Nemigen az én bankrollomnak megfelelőt, de végül feliratkoztam az 1/1-es holdem várólistára. (Volt egyébként omaha és stud is, de (nekem) magas téten.) Mire beültem, már vagy 4-5 magyar az asztalnál volt, és laphalállal kezdtem, gyakorlatilag semmit nem találtam, dobatni meg lehetetlen volt. Aztán lassacskán elkezdett növekedni a zsetonkupac és pár magyar kolléga távozása után, kellemes helyi emberkék töltötték fel az üresedést, végül plusz 70 körül álltam fel, mikor Macsekka befejezte (szokás szerint fizetős helyen) a tornát és ezzel minden csapattagunk készülhetett hazafelé.
Volt egy érdekes jelenet, kissé mókás, kissé ciki: Ugyebár életem első igazi készpénzes játéka volt és gondosan megérdeklődtem a borravaló juttatást. Igyekeztem is figyelni, hogy adogassak az aktuális osztónak, ha nyerek.  Egyszercsak a recepciós csajszi odasiklik mellém és elkezd súgdosni németül a fülembe dolgokat. Aztán látta rajtam az értetlenséget és hallván a sorrymat angolra váltott. Ekkor kiderült, hogy nem intim ajánlatot akart tenni, hanem finoman jelezte, hogy ugyan ne felejtsek már el adni jattot az osztónak, ha ilyen szép nagyot kaszálok… Igen, pont egy nagy pot behúzásánál elfelejtettem adni, mert közben pincérrel is kommunikáltam, hogy hova rakja le a rendelt sört és ki fizet (Tominak, én… mert róla indultam el felfelé - hihi.) Megegyeztünk, hogy nem felejtem el és milyen jó lesz, ha így utólag perkálok. Érdekes volt, és érthető (az ottani osztók úgy tudom nem kapnak fizetést, csak a jatt a fizetségük), csak fura kissé, mert előtte rendesen adogattam, ha rám került a sor. No mind1, nem fogom elfelejteni ha játszom legközelebb. Ami még nem biztos persze, mivel a cashgame továbbra sem az én műfajom.
Kíváncsi vagyok, milyen tornára lesz viszont a következő szerveződés.

  Lezajlott az első hetem az sng "grind"-en, ami mindössze 45 db játékot jelentett és plusz 45-ben zártam. Továbbra is maradok a winner-en, bár ma pl. alig volt 10 dolláros 6 fős asztal. Helyette mondjuk betfair-en behuztam egy 4. helyet és másik két kis itm-et mtt-n meg kettőből egy sng-t is, így kellemes 120 pluszban zártam a napot. És még el is mosogattam utána… :D (Igen, mégegyszer boldog szülinapot! :-))

2011. június 17., péntek

15-ös

 15 éve vagyunk házasok kis feleségemmel (Nem is beszélve a plusz 5-ösről, ami előtte történt "nem hivatalosan"). Könnyű megjegyeznem, mivel Dorkának majdnem napra pontosan van a szülinapja (csak egy év lemaradásban van persze a házassági évfordulóhoz képest). Úgy gondoltuk, hogy idén nem megyünk vacsorázni, hanem helyette felkerekedtünk és irány Esztergom, ott is a helyi fürdőkomplexum. Már egyszer voltunk ott, így tudtuk hova megyünk. Annyira jól éreztük magunkat, teljesen kikapcsoltunk. Pezsegtünk, áztattunk, napoztunk (király idő volt), úszkáltunk, pancsoltunk, hülyéskedtünk valamint lányommal szétcsúzdáztuk magunkat rendesen.  Kellett is a rápihenés a szerdai ballagási dolgokra. Rokonokhoz mentünk Fehérvárra, de nem túl lelkesen, inkább muszájból (hosszú, nem magyarázom el). Utána viszont beugrottunk másik rokonokhoz Dunaföldváron, akiket imádunk és szuper jól éreztük magunkat náluk. Én 6 napot voltam szabin (szerdáig), Gyöngyi pedig most tölti éppen a héten a sajátját. Készülünk mindannyian, mivel ez ugye szülinapok sora a szűk családban, ráadásul pár kedves barát is mostanra ütemezte a világrajövetele megünneplését. Hááát, nem tudom hogy fogok haladni a sportosodással a rengeteg jó kaja és ünneplés mentén...
Mindenesetre ma beszereztem végre egy futócipőt (Dorkának is vettünk, mert ő már el is kezdte a reggeli edzést), valamint egy klassz kis súlyzókészletet is kaptam névnapomra (előre), mert decathlon áruházban épp akciózták. A hasizmos link ugye megvan ( el is kezdtem már), így semmi sem állíthat meg az egészségesség felé vezető úton. No, nem leszek én budibilder, sem élsportoló (már), de szerintem jobb lesz minden szempontból. Ráadásul a pókerhez is segít talán a testi felfrissülés, mert nagyon rámférne. Már régóta nem figyelem rendesen a bankrollom, csak úgy össze-vissza játszom és most nem voltam rest és összeadtam. Egy szóval sikerült jellemezni: lópikula! Bizony kemény 800 játékra fordíthatót találtam mindössze és az is szétszórva hever 7-8 helyen. Bizony teljesen lemorzsoltam. Hol egy kis bukta, hol egy kis utalgatás, hol egy kis pakolgatás és már el is tűnt a nagyrésze. Most ennyi maradt, megint lehet belőle várat építeni. Úgy néz ki, hogy visszatérek az sng-k világába, mert az jó (nekem). Legalábbis a hétköznapokon. Hétvégén pedig nyomok mtt-ket is, hátha olyan malacos leszek, mint Tuzsi barátom (hihihi). Ezúton is gratula neki mégegyszer! (De minek elpazarolni Egyiptomra, ááááááááá.....)
Most pedig vissza melózni, holnap meg a változatosság kedvéért túlóra a dobozgyárban (lol).

Ja, sikerült végre úgy dizájnosítani a blogot, hogy a megjegyzéseket is el lehet olvasni. Úgyhogy akár írhattok is...

2011. június 6., hétfő

Zuhog

 Megjött rendesen az eső tegnap este. Villámok csapkodtak, zengett az ég meg ami kell. Nyilván ez annak köszönhető, hogy a régóta esedékes kocsimosást megejtettem délután... De sebaj, most öblítés van többszörösen. Áfonya itt mosdik mellettem, mert ő azért parázik a dörgésektől. Kicsiny lányom valahol éppen ázik hazafelé, merthogy nem vitt ma sem esernyőt suliba. Lassan Gyöngyi is jön, de ő szerencsére autóval. Én pedig még a mai adag előtt hazaértem a motorral. Na, családi felsorolás megvolt...
 Kockásítok! Biza ARRÓL van szó. Egyre inkább azt tapasztalom magamon, hogy kezdek hasonulni a korosztályomhoz, vagyis pocak növekszik és közben tunyulok. Persze most értetlenkedve néztek, hiszen köztudott, hogy 25-nek nézek ki meg minden, de biza a póló már feszeng a hasamon egy-egy jó kaja után. Egyik pókeres blogban (hol máshol) találtam egy jó kis linket egy napi 8 perces gyakorlatról, ami hamar hat. (Pedig most mondtam, hogy 8, de mindegy...) Szóval ma nekikezdtem, ahogy hazaértem. Hát nem tudom, nyilván nem jól csinálok valamit még, mert inkább a nyakamon éreztem a dolgot, pedig nem húzgáltam a kezemmel, hanem hasból próbáltam. Na majd belejövök. Viszont kevésnek éreztem, ezért megcsináltam a kar, láb és (talán) fenékizom gyakorlatokat, aztán levezetésként kiporszívóztam a lakást, aztán felmostam és elmosogattam. Nem vasaltam, nehogy azt mondjátok házitündér vagyok (vagy papucs - hahaha). Mostmár azért érzek némi fáradalmat, és család hazaért, így megyünk vacsizni. Utána folyt. köv.
 Mivel keményen edzettem, ezért megérdemelt vacsorát fogyasztok: kockázott bacon-nel és sajttal meghintett kenőmájasos zsemlét, hozzá finom söröcskét jutalomként. Nomost ez egy speciális étrendfajta az edzés mellé, nyilván sokan nem hallottátok még. Most dolgozom ki az egészet és majd publikálom, hogy kövérre... izé degeszre keressem vele magam Amanoba update vagy ilyesmi lesz a neve, de ez még odébb van.Nyilván meg kellene hallgatnom olyan profi sportember véleményét, mint Miki, de én mindig is imádtam enni finomakat és ez ezentúl is így lesz. Régen egyébként ugyanígy mindent ettem, csak rendszeresen sportoltam (mindennap volt valamilyen edzésem, néha többféle is) és családilag is vékony sportos alkatot örököltem. Érdekes, most így visszaemlékezve apámnak sose volt ekkora hasa. Hm...
Na akkor a hétvége: szuper volt. Már pénteken elkezdtem, mert kivettem egy nap szabit. Dorka barátnőjénél aludt, így Gyöngyivel flangáltunk egy csomót a városban, meg nem ettünk itthon, hogy ne kelljen főzéssel és mosogatással tölteni az időt.
Szombaton mentünk a csajsziért és délután megtámadtuk Fecó barátomék hobbiját, ahol kitűnő időben gyümölcsszedés volt betervezve, mert roskadoznak a fák meg minden. Nos remekül éreztük magunkat. Teljesen kikapcsoltunk agyilag és tényleg szuper idő volt. A lányok szedtek meggyet, epret és cseresznyét én pedig söröket a hűtőtáskából és elnyúltam a hintaágyon újságot olvasva. Nejem meg is jegyezte, hogy most olyan vagyok, mint egy igazi férfi... hahaha. Este pedig bementünk a központba némi iszogatásra és fagyizásra. Itt is volt poén. Az mondjuk nem, hogy a kamikáze nevű koktél mindössze egy stampedliben érkezett Gyöngyinek (tudatlanok vagyunk ilyen téren), de a leffe sörök meg Dorka alkoholmentes koktélja rendben volt. Viszont utána lányom sósra vágyott... Ezért elmentünk fagyizni. Odamentünk az elsőhöz, és válogatni kezdtünk. Volt vagy 15 féle és már soroltam volna, mikor szólt a csajszi a pult mögül, hogy biza nem tud mindenből adni, mert fagyott a fagyi... Mondom rendben van, ezért szeretnénk enni. De nem, mert túlfagyott (mivanMivanMIVAN?) Nos jó, akkor mit lehet választani? Ananászt. Na, azt feldu... izé... eladhatod másnak, gyerünk a másikhoz inkább (kb. 40 méter) Ott már volt mindenféle és végre nyalhattunk...
Vasárnap kis feleségem fincsit sütött-főzött, én pedig csak apróságokat csináltam, például végre lecsendesítettem a laptopot, ami kb. 1 éve erőlködik, mert nem találtam meg az a rést rajta, ami eltömődött rendesen mocsokkal. Most végre igen. A takarítást, mint mondtam mára halasztottam...
Amúgy mizu? Nektek is jól telt? :D

2011. június 1., szerda

Vissza a gyökerekhez

 Annyi munkám van, hogy azt sem tudom melyikhez fogjak. Így aztán inkább írok egy postot ide…
Ezúttal nem pejoratív értelemben gondoltam a "Vissza a gyökerekhez" címet, hanem hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy visszatérek ahhoz a játékformához, ahol erősen pluszos voltam a legtöbb teremben. Ez pedig az sng. Winner elég jónak tűnt, ráadásul promózzák is a próbálkozásom, így nekivágtam. Egyelőre csak 5,5-öset és 11-eseket nyomok (csakis sh persze), amíg megnövelem a bankrollt. Jól indult az első nap: 12 darab NLH ment turbós és nonturbós vegyesen, plusz a végén két omaha DON-t is beiktattam. +67-ben végeztem, amivel nagyon elégedett vagyok. Ezt kellene tartósítani napi szinten ebben a hónapban. Azt hiszem ez lesz a hétközbeni program, hiszen igazából nincs annyira időhöz kötve, mint a tornák és ezt a limitet eléggé verni tudom a legtöbb teremben. Van persze pár regulár, de nem mind okosfajta, inkább csak sokat játszik és egyébként is jobb szeretem, ha ők félnek tőlem és nem fordítva. A pnews-ról letöltött termekben hagyományosan elég jó vagyok, remélem ez nem változik ezután sem. Ráadásul most nagyon szimpatikus admin(ok) van(nak) ott, úgyhogy talán hamarosan  visszatér az élet a fórumra és a blogokba, hogy legyen mit olvasni. Egyelőre Dopeman a legaktívabb. (Igen, ő az). Jó lenne, ha a hawaii-os barátok is írkálnának oda, hamár meghalt a hawaii fórum. A bounty versenyen láttam pár ismerős nevet, lehetne blogba fogni lányok-fiúk! Egyelőre csak Rion kolléga aktív onnan, ráadásul mindig azt hiszem, hogy Mretele, mert elorozta a stewie-s avatart - lol. (Hallod Atis? Mit lépsz erre?)
Hétvégékre meg lesznek tornák (az egy-két hétközi ligafordulót leszámítva), de lehet nem erőltetem a riverstars-t, hisz annyi helyen van még játék.
 Nem tudom illik-e ilyesmit cselekedni, de megpróbálok lelejmolni egy haldoklót. Kíváncsi vagyok mi sül ki a dologból. A haldokló nem más, mint az egyik nagy kedvenc: az UB. Lehet, hogy hülye aki ott játszott, de akkor szívesen vagyok az, mivel rövid idő alatt komoly nyereségre tettem szert anno, tökéletes a játékosállomány, valamint nem találtam az rng-ben feltűnően sok csodatörténetet. Szóval kellemes a terem, csak éppenséggel ez már a múltidő, és hamarosan végleg becsuknak nyilvánvalóan. Szerencsére még a fekete péntek előtt jóval kiszedtem szinte mindent a teremből, mert kellett máshova és csak 16 virtuális dollár jut ebek harmincadjára. Viszont most eszembe jutott, hogy ha pénzt nem is látnak az ügyfelek, talán a shopjuk még üzemel a sok felhalmozott promós cuccal, amire most nyilván nincs kereslet. Nos néhány dolog igencsak le volt értékelve, és gyorsan rendeltem is pár pólószerűt. Persze nem olyat, amin hatalmas ub logó van, viszont jól néznek ki. Kiváncsi vagyok, dolgozik-e még a cégnél valaki, aki foglalkozik a postázással.
 Megint indul a fanatsy liga az ophun. Természetesen nagy lelkesen összeállítottam a csapatomat: 
Alaei, Dwan, Greenstein, Katchalov, Mercier (Jason), Mizrachi (Michael), Mortensen, Negreanu, Seidel és Seiver. Eredetileg benne volt persze Ivey is, de pont ma jelentette be, hogy nem indul a fulltiltes botrány miatt, ezért kivettem. Aztán majd jól meggondolja magát egy hét múlva, de a többiek is kivették azt hiszem, így nem oszt nem szoroz ebből a szempontból. Egyébként teljesen egyetértek vele, bár nekem nincs részem a fulltilten, de nem lehet jó, hogy befagyasztották a kifizetéseket egy csomó embernek. Ezért én sem veszek részt az idei a wsop-n és kész! (haha)
 Nos, mára ennyit. Mivel a scifim nem keltette fel az érdeklődést, így nem teszek fel ide részleteket egyelőre. Majd ha már nem lesz más témám…

2011. május 28., szombat

Ligabiga

 No, felraktuk reggel Dorkát a különbuszra és elmentek két napra osztálykirándulni. Furcsa is lesz megint, hogy nem alszik itthon este. Remélem jót buliznak... Mondjuk ez kb. biztos. Este BL döntő a tévében, még az is lehet, hogy tőlem szokatlan módon focit fogok nézni. Sör és tökmag megvan hozzá és most semmilyen pókerligában nincs kötelezettségem éppen. Egyébként is leálltam a PS-es ophuligával, mert nincsen hozzáadott nyeremény, akkor meg nem érdemes órákat töltenem az 1-2 dolláros fordulókkal, ráadásul rendszeresen lemákolnak és csak felidegesítem magam a semmiért. A titanon viszont sikerült megszereznem az összetett harmadik helyet, ami 30-at ért, ráadásul a fordulók is added manisok voltak, így kellemesen teltek a dolgok, bár egyik nap ott is majdnem tiltre vittek. Volt egy remekebb session is, mikor csak a betfair-en játszottam. 3 versenyen 3 itm, ebből 2 döntő asztal, ebből egyet be is húztam. Mondjuk a versenyek sorrendje lehetett volna fordítva is, mivel az 1 dolláros ligát nyertem, az 5-ös omahán lettem ft és a 11-es rebuyos holdemben értem el itm-et, de így is kb. plusz 90-es lett a nap végre. Nagy bánatom viszont a titános csapatbajnokság. Egyszerűen el vagyok átkozva. Várakozás alatt szereplek, miközben a többiek igen jól nyomulnak. Nem jó érzés a csapat visszahúzójának lenni. Félidőben még így is a 6. helyen állunk, de kellene egy kis szerencse nekem is. Mondjuk lehet, hogy kicsit erősebb a captain mezőny, mint a többi, mert mindig van pár igen jó játékos az asztalomnál, de erre nem foghatom. Azért igyexem. Ami még fájóbb és érthetetlenebb számomra, hogy a privát bpo ligánkon egyszerűen katasztrófálisan szereplek. Azt hiszem hátulról vagyok a 4. helyen és valami iszonyatos pechszériában játszom. Tudom, hogy PS, és ott alig-alig nyernek a domináns lapok, de egyszerűen nem tudok elég szarul játszani ahhoz, hogy malacoljak. Muszáj jobb lappal csatába menni többnyire, így aztán remekül leriverelnek, ahogy az szokás. Valamit ki kellene találnom. A söröcske már javított a dolgon, de még nem az igazi. Szerencsére még bőven van forduló hátra, bár a bpo beülőre már elég kevés esélyem van, de legalább tisztes helyezést szeretnék elérni (mondjuk 1-2 fordulót sem ártana megnyerni a presztízs miatt). Hm... no, holnap dupla forduló. Meglátjuk.
 Nos, elkezdtem írni a pnews-on is amolyan naplófélét kedves barátok miatt (és persze piszkos anyagiakért), de semmi olyan nem lesz benne, ami itt ne lenne olvasható. Legfeljebb pár bedbítsztori, hehe. Ha mégis, akkor majd jelzem vagy ide is bekerül.
Más! Anno ifjonc koromban írogattam ezt-azt, illetve belekezdtem pár regénybe, amik természetesen abbamaradtak hamar. Még általános iskolában nyertem egy scifi-pályázattal és azt gondoltam, hogy ez később is menne. Igenám, de a lustaságom mindent le tud győzni (erre már rájöttem) vagy pedig túl sok mindennel foglalkozom és elaprózom az időmet. Mindenesetre egy ifjúsági novellába fogtam még gimi elején (vagy előtte lévő nyáriszünetben), de mára teljesen elavult lett a történet (még nem volt mobil, meg nagy szám volt pl. a hamburger...) Később pedig belekezdtem egy komolyabb dologba: science fiction könyvet indítottam, mert elég jó ötletem volt egy olyan világra itt a Földön, ahol már létezhet egy másik "igazi" élet a virtuális valóságban párhuzamosan a valóval. Nos, nem sokkal ezután behozták a moziba a mátrix filmet... Elég nagy frusztráció volt számomra, hogy elvesztettem az eredetiséget, bár gyakorlatilag teljesen másról van szó, de nyilván mindenki azt hitte volna, hogy onnan loptam az alapötletemet. Nemrég megtaláltam az irományomat, ami még nagyon az elején van és egy csomó dolgot már át kéne írni, mert igencsak egyszerűen töröltem el pl. amerikát a jövőbeni Földről, lol...szóval nem épp science módban. Nos, azért írtam erről, mert talán felteszem ide a blogba az elejét a firkának, bár nem igazán tudom, hogy érdekel-e valakit. Mondjuk egyébként sem ártana begépelnem, mert a file már rég elveszett, csak papíron van meg a pár oldal meg a történet további vázlata és mi lesz, ha egyszer arra vetemedek, hogy folytatni akarom...
Nacsá!

2011. május 11., szerda

Szélmalomharc?

 Tegnap kicsit sok(k) volt, hogy egyszerűen képtelen vagyok KK-val nyerni kulcspartikat. Gyakorlatilag már instafoldolnom kellene ha meglátom, de mindig remélek… hiába. A ligákról, versenyekről azt hiszem ezzel a kombinációval esem ki legtöbbször. Általában preflop allinban, a legkülönbözőbb ellenfelek ellen. Tegnap 3-szor is sikerült megvalósítanom, ebből a legjobb lap egy AQo volt (turn A). Ezenkívül leverte még egy 77 (set flopon) és egy A7o (herocall - river A) is. Mondhatnám, hogy standard szituáció mostmár rendszeresen. Azért a legdurvább mégis a scoop HU versenye volt. Nagyon jól játszottam, türelmesen, szépen lemorzsoltam az ellenfeleim stack-jét. Elég sokat figyeltem/olvastam az ophun pár profi headsupos játékát és azt hiszem sikerült pár dolgot beépítenem a játékomba. A push/fold szakasszal eddig sem volt gondom, mivel a rengeteg sng végén sokat tudtam gyakorolni, viszont a deepebb játékkal voltak gondjaim. No, most igen jól haladtam a versenyen. Első kört egy orosz playa ellen játszottam és aránylag simán hoztam. Másodikként egy angol srácot kaptam, aki hamar tiltre került (valószínűleg egyéb meccsei miatt, mert nálunk semmi különös nem történt az elején) és végül sikerült lecallolnom 2 párral egy hisztérikus blöffjét allinban. Harmadiknak egy brazil kollégával ültem szembe. Nos, igen kellemesnek ígérkezett a dolog. Általában 6-7-szereseket emelt preflop a vakomra, így csak néha kellett visszatolnom és hamar vezetést szereztem. Az én preflop emelésemet 100%-ban 3betelte, így ott is variálhattam kicsit. Többször leépítettem, de visszajött egy-egy allinnal mindig. Aztán végre már tetemesebb előnyt sikerült kicsikarnom. Ekkor már szívesen tolta vissza any2-val, így elég egyértelmű volt, hogy elkapom. 100-as nagyvaknál emeltem a szokásos 230-ig KK-val (ajjaj), mire ő 2800-zal allin ment. Természetesen adtam. Tudott mutatni egy 25o-t… OMG! Flop 5AQ, turn J, river… 2!!! Nos, így nem esett ki, hanem megfordította a dolgokat, utána pedig egy nagyobb poton dobnom kellett turnön (4 szín lenn és allin ment, nálam pedig 99 szín nélkül) és maradt 2600-am. Rögtön ezután JJ-t láttam, amivel szintén emeltem 230-ig, mire ő egy 660-as 3betet nyomott. Természetesen pusholtam, amit instacallolt A4-gyel. A river a szokásos, így szomorúan tapasztaltam, hogy ismét hiábavaló volt PS-en értelmes játékkal próbálkozni, ilyen erővel preflop allin is mehetnék minden körben az első leosztástól kezdve… Nos innen ered a bejegyzés címe. Nem tudom, hogy szélmalomharc-e amit művelek. Egyelőre még van kedvem játszani, úgyhogy nincs probléma, csak a lé hiányzik.
 Több liga is megy most ophun egyszerre és mivel délelőttös vagyok, tudok este nyomulni. Hétfőn jól is kezdődött: Titanon 3., PS 1dollároson 7., PS 3 dollároson 2. lettem. Aztán tegnap már nem sikerült az itm. PS-en 6. és 4. lettem (buborék) valamint a betfairen 5. pedig végig jól ment, de itt is volt ugye a KK vs AQ parti. Összetettben azért nem rosszak ezek a helyek, megpróbálok nagyon odafigyelni. Mellette talán továbbra is bepróbálok egy-egy nagyobb (10-20 dolláros) futamot is, különben ugye nincs esélye a "big score"-nak. Igen, kb. így veszik az emberek a heti lottószelvényt is, hogy remélnek. Azért nekem több esélyem van… Remélem.
 Szóval nem volt valami fényes hangulatom póker után, pláne, hogy kissé összevitatkoztam Gyöngyivel is gyereknevelés ürügyén. (Igen, néha még nálunk is előfordulnak viták, sőt akár veszekedések is. Remélem most nem okoztunk csalódást kedves barátainknak…:-)) Az a szerencse, hogy nagyon jó kis páros vagyunk mostmár lassan 20 éve és szeretjük is egymást, úgyhogy nem szoktuk hosszú távra kitolni az ilyen afférokat.
Különben is hamarosan ugye ivóspartiba akarunk menni a barátokkal, oda már teljes lesz a jókedv. Márcsak a részleteket kell majd megbeszélni. mindenképpen alvóhelyes helyszín kell, hogy ne kelljen senkinek se szárazon maradnia.

 Ugye mostanság sokat gondolkodunk azon, milyen lenne külföldön élni. Luiék miatt pl. Bristol kimondottan szimpatikus helynek tűnik, de még vannak ilyen helyek közel s távol egyaránt. A nyelvkérdés mindig probléma lesz (főként miattam), de inkább csak azért mert nekem lételemem, hogy változatosan és lehetőleg  humorosan dumáljak (sokat), amihez ugye eléggé anyanyelvi szint szükséges, amihez viszont nyelvérzék kellene, ami viszont nincs… Anno Londonban a pókerversenyen próbáltam pár kisebb tréfát mondani, de kb. teljesen értetlen arckifejezéseket kaptam csak válaszul. Talá a masszőr csajszi mosolyodott el valamin, de inkább csak udvariasságból nyilván. (Nem, nem emlékszem mit mondtam! :-)) Ennek ellenére ezt meg lehet szokni és bele lehet jönni.
A másik probléma a meló. Nekem semmi gondom például a takarítással, viszont igen hamar fáradok, pontosabban a derekam, hátam nehezen bírná azt, amit Lui csinál. Persze az ő térdei is kikészülnek, mint mesélte, de nem tudom, hogy ez hosszútávon menne-e. Perpill a nyomdán kívül nincs semmilyen végzettségem, de igazából ott is csak a számítógépes grafikafeldolgozást érzem magaménak (ráadásul speciális programmal dolgozunk, ami nemigen van máshol). Nyilvánvalóan a tökéletes megoldás az onlinepoki lenne, de ahhoz még önbizalmat (és főként bankrollt) kell gyűjtenem. Úgy a mostani 25-szöröse már elég is lenne tartaléknak. Nos, fiatalok vagyunk még szerencsére, előttünk a lehetőségek tárháza, semmiről nem késtünk le. Mindig alakulnak a dolgok, nem vagyunk betojva a jövőtől. Ha majd lépni kell, akkor lépünk. Ennyi.
Ja még egy kérdés: vajon ki lehet csempészni egy macskát pl. Angolhonba? Esetleg simán kivihető? Nade majd utánanézünk időben ennek is, ha netán aktuális lesz.

 Hétvégén itt voltak sógoromék és szombaton jól megnéztük a vadasparkot. Roppant jól éreztük magunkat, annyira aranyos jószágok vannak ott. A rókakolónia pl. tele volt kölykökkel, akik remek műsort adtak. A többi állatot is imádtuk nagyon. Tudom, hogy sokan utálják az állatkerteket, mert fogságban tartják az állatokat, stb. Viszont tény, hogy nem látnánk élőben ennyiféle jószágot, ráadásul (pl. itt a vadasparkban) igyekeznek nagyon jól ellátni minden élőlényt. Tehát én nem vagyok ellene az ilyesminek. Csak mondjuk mind szeretném hazavinni…:-))

Egész jó dolog ez a blogolás. Mármint előtte még kissé nyomott volt a kedvem, de most, hogy írkáltam mindenről, kezd visszatérni belém az életkedv. Tudom ajánlani mindenkinek.

2011. május 2., hétfő

Thorra és Odinra

 Odinra mondom, épp most foglaltam le a balatoni szállásunkat. Júliusban megyünk 4 napra majd Füredre, ahol tavaly is voltunk. Nekünk 3 éjszaka bőven elég egy helyen, erre már rájöttünk régen. Kicsi, de nem elhanyagolható különbség lesz, hogy idén én sem félkézzel fogok feltehetőleg pancsikolni a Balatonban. Maholnap megrendelem a jó időt is, ahogy szoktam és kész is vagyok a nyaralási előkészülettel. Üdülési csekk már megvan rá és ha az idióták nem találják ki, hogy alkotmányilag érvénytelenítik az ilyen papírosokat, akkor irány (majd) kamaszkorom színtere.
 Thorra mondom, voltunk moziban. Mondom, a Thoron voltunk, de nem ültünk t(h)ort. (oké, elnézést kívánok!)Viszont tetszett a film mindenkinek. Lányoknak persze főleg a szöszi szakállas, nekem meg főleg a képi világ. Az (amerikai marvel miatt nyilván kötelező) logikai bukfencek és időnként majdnem nyálba elvitt, de idejében visszatalált történetet szépen helyrerakta a látvány. Nyilván nem ez lesz az évtized filmje (sőt az év filmje sem), de hamár a sucker punch-ról lemaradtam, jó kis szórakoztató laza mozi volt. Persze lányom inkább a barátnőivel nézte meg a korábbi előadáson, mi pedig Gyöngyivel és Fecó barátommal utánuk. Aztán hazahajtottunk és sorbavettünk pár üveg borocskát, mert az jó. Igencsak megfáradtunk, de kellemes kis kikapcsolódás volt.
 Vasárnap anyáknapja is történt. Reggel besétáltunk a piacra a rózsaárusunkhoz, majd lementünk anyu sírjához a hozzánk közeli kistemplom urnatemetőjébe. Nagyon szép és rendezett az objektum, de szegények teljesen eláztak alulról a belvíz miatt. Így most gyakorlatilag a lerakott pallókon közlekedik a látogató jobb híjján. Tán Loki idézte elő ezeket az áldatlan állapotokat, nem tudom, de remélem rendebejönnek a dolgaik és az újabb esőzés nem fog újabb vizeket okozni a teremben. Mondjuk legalább van miért imádkozniuk az atyáknak...
 Szombaton hajnalban persze keltem, mivel úgy volt, hogy be kell mennem melózni (fkphtffpfffff...) De aztán teljes vértezetben... akarom mondani motoros esőgatyában és kabátban, táskával a hátamon, negyed hétkor jött az sms főnökömtől: "nem kell bejönni". Először átfutott az agyamon egy kósza anyázós gondolat, de végülis inkább jó volt így, mintha benn vesztegetem az időmet a melóhelyen. Ám mivel már egészen felébredtem ekkora, nem pihentem vissza, hanem fogtam a legújabb könyvemet (amit ugye ophuról szerváltam ügyesen megint) és nagyon jót olvastam a délelőtt folyamán. Másnapra már el is fogyott a regény. Várom a folytatást... (Nem) mellesleg fincsi lazannya volt az ebéd*, vasárnap meg nyami zuzapörkölt. Jó dolgunk volt, mint mindig ha kajáról van szó...
 Azért Amanobabságok is történtek a héten persze, csahogy legyen mit megosztani. Egyik nap nejemmel megyünk a malomcenter tetejére, hogy kedvenc thaitészta menünket hazavigyük. A pultnál álldogál egy csajszi, a pénztárnál meg a másik. Szerencsére nem érik el a mekis "segíthetek" szőkék színvonalát lefelé, de azért oda kell rájuk figyelni. Okés kérünk, pakolja bele a cuccost, közben megyek a pénztárhoz és mondom a két nagyadagot. Beüti, kéri a pénzt aztán kékhalál... Vagyis nem tudja mi történt, valószínűleg megnyomott valami gombot, amit nem kellett volna és most nem tudja mi legyen, mert lefagyott a pénztárgép. Hívja a másikat, aki pár perc alatt meg is oldja a problémát: Sztornózza a bennragadt tételt, majd újraüti a kaját. A "pénztárosnak" kisebb problémát okoz, hogy most akkor két papír van előtte, de végül sikerül kiszámolni a visszajárót miközben megjegyzi, hogy hát ő nemigen ért ezekhez a dolgokhoz. MIVAN??? Akkor vajh mi a f...urunkulusért állsz éppen ott? Vajon hogy érthet a többi dologhoz, ha ehhez ennyire? Ómájgád! - ahogy az amerikaiak csodálkoznak rá bármire, bármikor. No mind1, végülis nem vette el sok időnket és nem is volt bunkó vagy negatív, inkább vicces az egész. A mindennapi élet apró sztorijai ugye.
 Fogytán a bakrollom. Amanóba! Még nem vészes a helyzet, de azért már elkezdtem óvatoskodni a nevezési díjakkal, ami bizony problémákat jelent nyilván. Önbizalommal nincs gond most perpillanat pókerileg, de valami nem az igazi még mindig. Például az, hogy csak apró kis versenyeket nyerek, a jelentősebb eseményeken pedig rendre elhullok, általában igazságtalanul persze. Thorra és Odinra mondom, ezen ideje lenne már változtatni, mert nem lesz jó vége! (Hörr!)
 Hm, nemsokára illene befizetnem a gyorshajtós csekkemet is... Bizony, az is van (30K forint). Lehet, hogy nem menő, de általában igyexem betartani a közlekedési szabályokat, mert szerintem azért vannak kitalálva, hogy mindenkinek jó legyen. Ennek ellenére jópár hónapja sajna belefutottam egy radarba Pirtónál. Szépen csordogálunk ötvennel, ahogy kell, de közben jött telefon és ahogy Gyöngyi beszélt az ismerősömmel (osztálytalákozót terveztük) kicsit arra füleltem én is. Kb. senki nem volt az utakon, de ilyenkor sem szoktam túllépni a limitet. Viszont nem figyeltem hol járunk, hanem egyszercsak 3-4 autó is elporzott mellettünk. Hopp, már elhagytuk a falut? Akkor mehetünk. No persze! Amint gyorsítottam, máris feltűnt a távolban a helységnévtábla. Basszus, akkor még csak most jön a faluszéle (elnézést, ha netán város). Szerencsére még nem voltam utazósebességen, de 74 így is be lett mérve rögtön. Ez mondjuk még minimális büntetést vonz, de akkor sem esett jól, mikor kijött a papír. No mindegy, így jártam.
 Mára ennyit belőlem. BÚÉK mindenkinek!